#Kriza Ákos





Mégis volt ételosztás Miskolcon, több százan álltak sorba
 

Mégis volt ételosztás Miskolcon, több százan álltak sorba

A polgármester nem akarta, mégis volt ételosztás Miskolcon. A Gyermekétkeztetési Alapítvány korábban levélben kérte akciójukhoz az önkormányzat közreműködését, de Kriza Ákos elutasította ezt, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy az interneten folyamatosan akarták „közvetíteni”, ahogy a gyerekek esznek. A Miskolcnak Van Hangja csoport végül mégis szervezett élelmiszerosztást keddre, amelybe az Index szerint végül a Gyermekétkeztetési Alapítvány is beszállt.

hvg.hu hvg.hu

Harc az éhező gyerekek ellen
 

Harc az éhező gyerekek ellen

Miskolcon egy alapítvány ételt szeretett volna osztani. Kriza Ákos (Fidesz) polgármester úgy döntött, hogy ez nemkívánatos dolog a városban, mert nem szeretne negatív hírekkel a sajtóba kerülni. Inkább éhezzenek a gyerekek, gondolta a közszolga, akit többek közt az éhező gyerekek szülei választottak polgármesternek.

sabater sabater

 

"Rágalomhadjárat indult ellenem" - Akit a Klik küldött a mészárszékre

Gyertyagyújtással és petícióval demonstráltak pénteken Miskolcon a Kazinczy Ferenc Két Tannyelvű Iskola leváltott igazgatója mellett. A tüntetők egyúttal kinyilvánították, nem fogadják el Dávid Enikő kinevezését, akinek a pályázatát nulla pontra értékelte a szülőkből és a tantestület tagjaiból álló bizottság, ennek ellenére a KIik mégis kinevezte. A hvg.hu-nak sikerült megszólaltatnia az eddig hallgatásba burkolózó új igazgatót is.



Pásztor
 

Pásztor "rasszista", Kriza meg „román” – riport Miskolcról (+videó)

Túlzás lenne azt állítani, hogy a miskolciakat lázba hozta a Pásztor Albert jelöléséről az ellenzék országos vezetői között kirobbant vita. Mint a hvg.hu helyszíni riportjából kiderül, ugyanazon helyzeteket gyökeresen másképp látnak, eltérően ítélnek meg a város lakói. Miskolc két, leginkább romák lakta részén, a „számozott utcákban” és az Avas lakótelepen jártunk.